Áprilisra fordult a naptár. Áprilisra fordult a naptár, és én még csak a felszerelést élesítgetem, fényezem, és bőszen tekintgetek a naptárra és beosztásomra (no meg szerelmem gondolataira), mikor tudnék végre egy pecát beiktatni. Az elsőt. Az első mindig jeles alkalom. Hónapokon keresztül csak olvas, videót néz, elemez az ember, a horgászboltot járja, esetleg elmegy egy-két rendezvényre. Tűkön ül. Én is tűkön ültem. És ott! Ott a fény az alagút végén! Hirtelen találtam szembe magam vele, hisz hirtelen jött al ehetőség is. Két nap múlva peca. Ervin, két nap múlva PECA, érted?! Nem bírtam magammal. Beindult a horgász-láz, két napon keresztül semmi más nem járt az agyamban. Minden számba vettem,. tökéletes terv, tökéletes idő, tökéletes helyszín, már csak a halak hiányoznak! - gondoltam én. Negyed hatkor csörren az óra. Ha otthon lennék... Biza már lekéstem volna a vaskerekűmet, de nem otthon vagyok. A főváros betondzsungelében kell most "otthon" lennem. "Itthon" vagyok, mégis hazamegyek most. Haza. Az én világomba. Vissza a természetbe! - mondá vala Rousseau. Így teszek hát. Ébredező táj, mozduló vadak, a természet kézzelfogható közelsége magába szív... Nem sokan csinálnák utánam azt, hogy a horgászatra fordított nap felét az utazással töltik. Őrült vagyok, sosem tagadtam. Őrülten szerelmes. Szerelmes kis hazámba, a nógrádi tájba! Nekem ez a kis darabka föld, a dombok, az erdők, az illatok, az ízek... Itthon vagyok! Elcsattogott a vonat. A főváros forgatagából a vidéki nyugalomba csöppentem. Boldogan baktattam a sínek mentén a bagiköveken, némelyiken majd nyakam törtem, de ilyen apróságokkal nem foglalkozik az ember. Próbáltam magamba szívni az ébredő természet minden képét, minden mozzanatát, apró rezdülését... Már csak egy jobb kanyar, és... megpillantottam. Ezért hát a fáradozás, órákat tartó zötyögés és kattogás. Megérkeztem!
Nem siettem el a dolgot, tíz óra is volt, mire nekikezdhettem. Arcomon letörölhetetlen, szívemből kitörölhetetlen boldogság. Ezekért a pillanatokért érdemes élni! A természet közelében, senkitől sem zavartatva, csak te és a táj, gondolataid szabadon járhatnak-kelhetnek, ugrálhatnak a dombok tetején vagy a völgyek mélyén, szánkázhatnak a víz felszínén... Nehéz ilyenkor a horgászatra koncentrálni, nem volt egyszerű rávenni magam, de mégiscsak ezért érkeztem.
A fenti helyen ültem le. A kép kissé megtévesztő, a "saját" oldalamon nincs ekkora "kanyar", ez gyakorlatilag egy 180 fokos panoráma, a part egyenes. Kedves kis helyem ez, nagyon emlékezetes volt ,amikor néhány évvel ezelőtt, ugyanígy szezonkezdetkor, március hóban-fagyban tekertem partra az első potykát... De most nem vágytam pontyokra. Csak egy kis pecára. Sürgésre-forgásra, sok halacskára, ahol inkább a mennyiség, mint a "minőség" a fontos. Berozsdásodott mozdulatokat és gondolatokat fel feleleveníteni, ehhez pedig megfelelően gyors horgászmódszerre van szükség. Hőn szeretett kis picker botom szinte kikéredzkedett a táskámból. Sok lehetőségem nem is volt, mert mindössze kettő pálcát hoztam magammal a mai napra.
Az etetőanyagot még előző este bekevertem. Egy kilogramm bodorkás, egy dévéres, fél kiló nagyobb szemcséjű, nyári kaja (hátha mégis ponty téved a környékre), és egy újdonság, amit ki akartam próbálni - két marék Pastoncino. Ez a darált kekszfélékből és kukoricaszármazékokból álló, finomra őrült keverék az angolmorzsához hasonló szerepet kíván betölteni, de mivel sokkal finomabb szemcsézetű annál, a tavaszi időszakban is jól alkalmazható, nem telíti el a halakat. Két marékkal szórtam az etetőhöz - a piros színű, citrusos illatú anyag nagyon megdobta a beltartalmat, minden tele lett az apró piros szemekkel. Nem is baj, ugyanis a tó bővelkedik fehérhalakban (és sajnos törpékben is), nem kell sajnálni az etetőanyagot még így tavasszal sem. Én egy hat órás pecát terveztem, és bizony ez a bő 2.5 kiló anyag mind egy szálig el is fogyott! Pedig csak kosárral dobáltam befelé, és végül csak 5 órát maradtam. Élőcsali az etetőbe nem került, mert számítottam a törpékre (sajnos jogosan...).
10 órakor kezdtem az alapozó etetést. Egy viszonylag nagy űrtartalmú, de pici súlyú, mindössze 10 grammos kosárral 15-öt dobtam a kiszemelt helyre kiakasztott klipsszel. Könnyű volt egy helyre dobálni a szembe parton kinéztem magamnak a nádfoltot, így az irány megvolt, a távolságot pedig a klipsz biztosította. Ismerem a terepet, tudom nincs komolyabb haltartó, akadó vagy törés ezen az oldalon, egyenletesen mélyül a víz a túlpartig, ahol egy patakmeder található. Ott mélyebb, iszaposabb a víz, a meleg idő miatt viszont én ide a sekélyesbe ültem. Szóval a 25 méteres távolságra abszolút csak praktikusságból esett a választás - könnyen meg tudtam dobni. Bő tíz perc alatt be is ment egy jó adag etető.
Hagytam picit pihenni a helyet, addig bekevertem a másik szerkó etetőjét. Mivel azzal methodozni terveztem, mindössze fél kiló kaját kevertem. Valami zöld színű, "halas-betainos", nem is tudom micsoda... Illata fanyar, kissé hallisztes. Annyira nem foglalkoztam vele, ez csak amolyan "mellékesként" volt nálam, ha már lehet két bottal horgászni, miért ne... Szóval különösebb figyelmet nem fordítottam rá. A methodos szerkó a következő volt: 3 méteres picker, de a másiknél jóval keményebb bot, valahol A-B akció körül van, mert bár a spicc nagyon lágy, a test jóval erősebb, jónak tűnik rövid távolságra methodozni. Ennek fényében a 18-as főzsinórra egy 25 grammos "töltögetős" kosár került, a forgóba pedig egy 5 centis, 10-es fonott előke, amin egy 14-es szakáll nélküli, hajszálelőkés horogvolt. Mire ezt összeraktam, a kaja is megszívta magát, így egy gumikukoricát húzva a hajszálelőkére be is vetettem.
Ezt követően a kis pickert is kézbe vehettem végre. Nagyszerű pálca, igazi finom szerelés, pont nekem való. Fillérekért vettem anno, a legjobb, legeredményesebb botom, amihez volt dolgom. Ezen a szerelék a következő volt: 16-os főzsinór, kosár, alul egy forgó, ebbe jött az előke. Eleinte ez 10-es vastagságú, 50 centis volt, a végén egy 16-os horoggal.
A kosarat egy azonos súlyú, de kisebb űrtartalmúra cseréltem - nem akartam túletetni sem a halakat, ki tudja, hogyan esznek... Első dobásra, két szem csontira szinte rögtön kapás. Rángat, cibál, tépi mint foxi a lábtörlőt - nem sok jót sejtet. Nem is volt az. Már a "védekezésből" is éreztem, ez bizony törpe lesz. Még az a szerencse, hogy nem az öt centis fajta, hanem a nagyobb tesók jöttek, 15 centi körüli mérettel. Ha készültem volna rá akár haza is hozhattam volna őket, de nem terveztem, így egy gyors és kíméletes mozdulattal múlattam ki őket (a két oldalsó tüske között a "tarkóján" hegyes késsel egyetlen szúrás elegendő - gyors és "humánus"; nem szenved, nem szárad ki és vergődik a parton. Nem szívesen teszem én sem, de invazív és ennyire bosszantó hallal nincs mit tenni. Nem lehet egy lapon említeni egy ezüstkárásszal, hiába invazív az is.)
A második és a harmadik dobás is törpe volt. Ennek a fele sem tréfa, gondoltam. Azért maradtam a két szem csontinál. És végre a negyedik hal már "igazi" kapással érkezett. Görbült a bot, hirtelen a klipszet is ki akartam akasztani, de éreztem, a 25 méternyi zsinór és a lágy bot elég lesz a fárasztáshoz. Egy percnyi huzavona után a merítőben pihegett az első "igazi" halacska. Gyönyörű kárász a javából!
Ezen a vízen ez a 80 dekás az átlagméret, amivel nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a legtöbb vízen a fele sincs meg ennek. (Jobb alsó sarokban direkt benne hagytam a lábam, hogy látszódjon a méret. Nem, nem vagyok hobbit, tényleg ilyen szép karcsi volt. :-))) )
Az első néhány dobásnál a kosárba tettem olyan 10-15 szem csontit és ezt zártam le etetővel, de a rengeteg törpe miatt gyorsan elhagytam őket, csak a tiszta etető ment be ezentúl minden dobásnál. Sőt, mivel láttam, hogy nagy a sürgés-forgás az etetésen, visszatettem azt a nagyobb méretű kosarat, amivel az etetést végeztem. Itt a hal, nem is kevés, kell a kaja! Nem szabad sajnálni, mert gyorsan tovább áll a nép, ha nem talál betevőt! Fontos észrevenni ezeket az apróságokat, mert egy egész horgászatot elronthatunk rossz etetési stratégiával (is). A nagy kosárra is öt percenként dobtam, ha addig nem érkezett vendég. Körülbelül két törpére jutott egy nagyobb kárász, szóval nem volt rossz az arány. Időközben a methodon is beindult a hal, ott inkább csak a kárászok jelentkeztek, bár akadt törpe ott is, szerencsére a szakáll nélküli horog könnyen kiszabadítható volt a szúrós ki bestiákból. Nem úgy a finomabb szerelésen, ahol a kis 16-os horgot úgy nyelték el, hogy nem is láttam a végét... A második torokra nyelt horog után rövidebb, 40 centis előkére váltottam, és a horogméretet is megnöveltem 14-esre - talán kevésbé tudják torokra venni. Bevált az ötlet, jóval könnyebb volt a horogszabadítás a törpékből, ugyanakkor a kárászoknál már határeset volt az előke hossza - kivétel nélkül a szájszegletbe, 1-2 mm-re a peremtől akadt a horog, illetve volt néhány rontott kapásom is, azaz egy hosszabb előke biztosabb akadást jelentett volna, de a törpék miatt ezt nem akartam. Így a könnyebb horogszabadítás oltárán feláldoztam pár kárászt.
Egészen fél egyig jövögettek a halak, de az utolsó fél órában már csak egy kárászt fogtam, azt is az elején, a végén már csak törpe jött. Nem igazán tudtam mire vélni a dolgot, így ezt követően közel háromnegyed órán keresztül nem is fogtam testesebb halat, csak a törpék jöttek rendületlenül. Rólam már korábban lekerült a pulóver, nagyon jó idő volt, így eszembe ötlött - valószínűleg a melegedő felszín közeli rétegekben most jobban érzik magukat a halak. Az elmúlt napok 13-16 fokos hőmérsékleteihez képest egészen 21 fokig melegedett a levegő, így nem tűnt elvetendőnek a gondolat. Nosza elő a matchbotot! Ja, mégsem, idei terv, hogy veszek rá egy orsót, de egyelőre mezítelenül szerénykedik otthon a szekrényben kedves botocskám... Így hát a pickerrel kellett "csodát tenni". (A method is teljesen süket volt már jó ideje, ott majdnem el is fogyott a kaja, így kitekertem és el is pakoltam a botot - a kicsire akarok koncentrálni.) Voltak nálam lebegő csalik, de azok főleg nagyobb méretű pelletek, csak két ízesítésű puha horogpelletem volt a megfelelő méretben, abból is az egyik egy büdös, halas, ami annak rendje és módja szerint nem adott halat. Az ananászos már adott, igaz a nap legkisebb kárászát, egy 40 deka körüli példányt. A szerelés egyébként nem változott, csak annyi történt, hogy a 40 centis előke most nem a fenéken feküdt, hanem függőlegesen "állt", így a csali a vízréteg alsó harmadának határán volt. Mivel a pelletek nem voltak túl meggyőzőek, visszatértem az élőcsalihoz, amit egy fél vagy harmad hungarocell-golyóval lebegtettem meg. Három szem csonti, vagy egy trágyagili és egy-két szem csonti volt a csali. Bevált a trükk! Egyre-másra fogtam újból a kárászokat. Sőt, olyannyira jónak bizonyult az ötlet, hogy a nap végéig gyakorlatilag alig fogtam már törpét - két legyet egy csapásra! Igaz ritkábbá váltak a kapások, de a halak átlagmérete így összességében nőtt. Sőt, nem csak a méretük, de még néhány kisebb keszeg is megtisztelt.
A kapások sokkal agresszívebbek voltak a fenéken jelentkező korábbiaknál, szinte letépték a botot. Ami viszont jellemző volt, főleg gilisztás csalizásnál, hogy egy erőteljes, botgörbítős húzás után a kapás abbamaradt. Ezt annak a számlájára írtam, hogy a vízközt lévő halak az etetőből folyamatosan felszálló, illetve a sűrű dobások miatt vízközt lebegő szemcséket gyorsan cikázva kapkodták el, és a csalimat is így kapták el. Ezért észnél kellett lenni, hogy bevág-e az ember, vagy csak megfeszíti a meglazult zsinórt és várja a következő jelentkezőt. Ha lehet egyébként még a korábbinál is sűrűbben dobáltam, 2-4 percenként ment be a kaja, amit lazábban gyúrtam be a kosárba, hogy könnyebben, már vízközt oldódjon. Egyébként a partról is látszott, hogy nagy a sürgés-forgás az etetésen, igen jelentős halmennyiség gyűlt össze előttem, amit szépen "aprítottam" is, egyre-másra jöttek a gyönyörű kárászok és a kisebb keszegek.
 |
| Húsz után már nem számoltam tovább ezeket a "dömpereket"... |
Igazán nagy élmény volt ezeket a gyönyörű halakat a könnyű szereléssel megfogni.
Végül délután háromkor az etetőm is elfogyott, és én is elfáradtam. Boldogan és elégedettem pakoltam össze. Nagyon jó napot zártam, gondolni sem mertem volna, hogy ennyi halat fogok. Bőven 20 darab felett fogtam a 80 deka körüli kárászokból, ez testvérek között is körülbelül 20 kilogramm, plusz a 20-30 dekás keszegek, illetve a törpék... Öt és fél órás horgászat alatt 20+ kilogramm fehérhal - na ez az az akciódús, pörgős horgászat, amit én szeretek. És bizony tényleg nagyban segít a téli szünetben a berozsdásodott mozdulatok felelevenítésében egy ilyen peca.
Hazafelé tartva széles mosollyal az arcomon gondoltam végig a napom, és örültem, hogy picit kiszakadhattam a szürke hétköznapokból. Kora este értem vissza a fővárosba, a vasútállomáson párom várt engem, akinek nagy átéléssel meséltem el a fentieket. Csodás nap volt!